Szécsényi Marianna matematika tanárnőnk ősszel felhívta figyelmünket a fent nevezett matematikai csapatversenyre és mi négyen: Jakab Julianna, Iennei Brigitta, Kulcsár Ákos és én jelentkeztünk, hogy részt kívánunk benne venni.
Az első két forduló levelezős volt, míg a harmadik megmérettetés helyszíne Makó volt. Teljesítményünk alapján bejutottunk a döntőbe! A döntő helyszíne Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdő volt, egy festői szépségű város. Vonattal utaztunk a helyszínre. Az oda- és visszaút nyugodtan, vidáman telt. Már az első nap megkezdődtek a programok: csapatépítés, írásbeli megmérettetés, csocsóbajnokság. A többi táborlakóval is igyekeztünk megismerkedni. Estefelé tettünk a környéken egy nagy sétát, amikor is jókat beszélgettünk, nevetgéltünk és gyönyörködtünk a tájban.
Saját kis faházikónk volt. Itt töltöttük az éjszakát, persze elalvás előtt még traccsoltunk egy nagyot osztálytársaimmal. Másnap a Nyíregyházi Állatparkban folytatódott a verseny. A feladatlapon vegyesen szerepeltek a fejtörő matematika feladatok illetve az állatpark lakóira vonatkozó kérdések, melyekre a válaszokat a helyszínen kellett megtalálni.
13 órára kellett visszaérkeznünk a táborba, majd ott egy finom, kiadós ebéd után eredményhirdetés következett. Bár dobogósak nem lettünk, mégis úgy érezzük, hogy nagyon sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodtunk. Megérte!
Jonácsik Fanni 7.o.