Színházban jártunk

Március 23-én ismét színházban jártunk. Ez alkalommal a Parázsfuvolácska című előadást tekintettük meg.
Mozart világhírű művének, A Varázsfuvola gyerekeknek szóló zenés játéka pillanatok alatt elnyerte mind a gyerekek, mind a kísérő tanárok tetszését.
Az opera nehezen érthető műfaj, a gyerekek számára nem mindig volt egyértelmű a színpadi cselekmény. A kellemes hangzásvilág, a rendkívül látványos színpadkép és a csodaszép jelmezek azonban magával ragadták a kis nézőket,
Annyi bizonyos, hogy az alaptörténetet, mely a próbatételekről és az élet bölcsességéről szólt, megértették a gyerekek: álmainkért küzdeni kell, és igazán jó emberként előbb-utóbb minden ármánykodás ellenére elnyerjük jutalmunkat.
Az interaktív előadás közelebb hozta egymáshoz a színészeket és a nézőket, akik úgy érezhették, ők is részesei lehetnek a produkciónak. A látogatók ezúttal “varázstollat” kaptak ajándékba.

A színházi látogatást Karai Gizella szervezte.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.